Temérdek cikk és vélemény látott napvilágot a só-fogyasztásról. Nem kisebb a megosztottság a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelettel kapcsolatban sem (37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet.) Ez többek között a sófogyasztás korlátozását is célul tűzte ki, szabályozva a közétkeztetők ételkészítési gyakorlatát is.

Nagy szükségünk volt már a sóbevitel rendeleti szabályozására, mert a WHO által ideálisnak tartott mennyiséget magasan túlszárnyaljuk. A több, mint háromszoros arány 40 %-ban járul hozzá a későbbi szív- és érrendszeri problémák kialakulásához: növeli a magas vérnyomás-betegség, az érelmeszesedés, az infarktus és a stroke kockázatát. Az ok már a gyermekkorban az lehet, ha nem válogatjuk meg az élelmiszereinket, és az ideális értéket, a napi 1 teáskanálnyi só mennyiségét állandóan túllépjük, hiszen már élelmiszereink is tetemes mennyiséget tartalmaznak.

A gyermekeink és a leendő nemzedékek egészségére senki sincs nagyobb hatással, mint a közétkeztetésben részt vállaló szereplők. Ezért azt tartjuk feladatunknak, hogy az egészséges táplálkozást támogatva alakítsuk ki receptúrainkat, úgy, hogy az ízérzet a legkevésbé sérüljön.

Ízérzetünkön a megfelelő tudatossággal néhány hét alatt jelentősen tudunk változtatni:

  • A szárított fűszerek íze erőteljesebb a frisshez képest. Ezért ezek alkalmazásával sokat tehetünk a sózási szokásaink javításáért. Ideális a vasfű, a kakukkfű, a bazsalikom, az oregánó, a majoranna, a kapor használata.
  • Törekedjen olyan konyhatechnológia műveletek használatára, melyek kiemelik a nyersanyagok természetes ízét pl.: gőzben főzés, aromás párolás, pirítás, grillezés.
  • Az élelmiszerek tudatos megválogatásával, a feldolgozott élelmiszerek, (konzervek, levesporok, húskészítmények, ömlesztett sajtok, pékáruk) csökkent bevitelével esetleges kerülésével is sokat tehetünk a sófogyasztás csökkentéséért.