Gyakran merül fel a kérdés felnőttek és gyerekek táplálkozását illetően egyaránt, hogy miből mennyit kell fogyasztanunk ahhoz, hogy biztosítsuk szervezetünk számára a megfelelő energiabevitelt és tápanyagokat, de ne is vigyük túlzásba az étkezéseket.

A hazai lakosság Európán belül sajnos már első helyen áll az elhízási statisztikát tekintve, míg világszinten a 4. helyen szereplünk a rangsorban.
Fontos tehát országos szinten az egészségnevelésre nagyobb hangsúlyt fektetni, ezért a témát a hazai hatóságok és táplálkozási szakemberek is kiemelten kezelik. Legjobban gyermekkorban befolyásolható még az ízlés alakulása, melyet a hozzátáplálás megkezdésekor a szülő tudatos döntései, később pedig a közétkeztetői kínálat tud alakítani.

Ezt felismerve született meg az MDOSZ által az okostányér ajánlás, mely a gyerek és felnőtt korosztály számára egyaránt segítséget nyújt a helyes táplálkozás kialakításában, a felmerülő kérdések tisztázásában egyaránt. Az okostányér.hu weboldalon kutakodva nem csak az ajánlások leírását olvashatjuk el (mely korábbi cikkeink között is megtalálható), de segítségképpen lehetőségünk van energiakalkulátor használatára, melyhez egy adagolási útmutatót is kapunk.

Az alábbi képen látható, hogy az egyéni beállítások (nem, kor, fizikai aktivitás) után kijött 1600-1700kcal-os napi beviteli ajánlást hogyan ajánlott nyersanyagokra bontani.
A mérlegelést megkönnyítve a weboldalon megtalálhatunk még egy képes útmutatót is, melyen hétköznapi eszközökkel lettek szemléltetve az adagnagyságok. A teljesség igényét kielégítve pedig nagyszerű menüötletekkel is találkozhatunk a receptek fül alatt, mely étkezésenként külön lett bontva a tájékozódás segítése végett.

Nagyszerű receptötletekért érdemes honlapunkat is figyelni, ugyanis az idei tanévben egyre több finomság ételleírása lesz fellelhető.

1., https://www.vg.hu/kozelet/egeszsegugy-kozelet/egyre-rosszabb-az-elhizasi-helyzet-magyarorszagon-1515126/
2., http://www.okostanyer.hu/