Alternatívák gyermekeink folyadékpótlására

A gyerekek gyakran elfelejtenek szólni vagy játék közben megfeledkeznek róla hogy szomjasak lennének, így a szülőknek/nevelőknek is szükséges figyelnie arra, nehogy kiszáradjanak.
Természetünkből adódóan kedveljük és keressük az édes ízeket, így kigyűjtöttem 3 szuper ötletet, ami segíthet feldobni és élvezetesebbé tenni a folyadékfogyasztást akár saját, akár gyermekünk részére.

DIY ízesített víz/ásványvíz

A natúr víz egy idő után unalmasnak tűnhet, ezért annak érdekében, hogy érdekesebbé tegyük – extra cukor és számottevő kalória hozzáadása nélkül – érdemes zöldségeket, gyümölcsöket és gyógynövényeket „áztatni” benne.

Néhány nyerő kombináció a kezdetekre:

  • Ananász és menta
  • Uborka és görögdinnye
  • Áfonya és málna
  • Eper és bazsalikom
  • Narancs
  • Citrom és gyömbér

A variációk száma végtelen, érdemes fantáziánkat szabadjára engedni és kipróbálni minél több opciót.
Azoknak, akik magukkal szeretnék vinni a saját készítésű ízesített vizüket, már praktikus osztott palackok kaphatóak az üzletekben. A palack különlegessége az, hogy a belsejébe tudjuk helyezni a kiválasztott ízesítő alapanyagokat miközben az apró szűrőkön keresztül a hozzáöntött víz a nap folyamán egyre intenzívebb ízvilágot kap.

Kókuszvíz

A kókuszvíz csekély kalóriát ugyan tartalmaz, de kétség sem fér hozzá, hogy egészségesebb választást kínál, mint más szénsavas/cukrozott italok vagy akár a hozzáadott cukrot tartalmazó sportitalok.
A kókuszvíz tartalmaz többek között C-vitamint, magnéziumot, káliumot, kalciumot és a nátriumot is, amelyek az segítik az elektrolit pótlást egy-egy kimelegedett játék vagy sportolás után.
Fontos azonban, hogy a kókuszvíz vásárlásakor figyelmesen elolvassuk a címkét, mert néhány márka tartalmaz hozzáadott cukrot és mesterséges ízesítőt is, de a legjobb választás a gyermekek számára a  cukrozatlan változat.

Koffeinmentes gyümölcs illetve gyógynövényteák

Teák fogyasztása szerencsére télen és nyáron egyaránt jó választás, hiszen melegen és hidegen is egyaránt finom. Érdemes a gyerekeket már kiskoruktól kezdve rászoktatni arra, hogy ne cukrozzák teáikat. Abban az esetben, ha már megszokta gyermekünk az édesítést, akkor ajánlott ennek mennyiségét fokozatosan visszavenni, hiszen a jó minőségű teának enélkül is élvezhető íze van.

A gyümölcsteák mind koffeinmentesek, így bátran fogyaszthatóak kisgyermekek részére, azonban nagyon fontos odafigyelni arra, hogy véletlen se aromával ízesített fekete teát vegyünk számukra.

A gyógyteák amellett, hogy koffeint nem tartalmaznak, általában több egyéb, egészségre pozitív hatással is rendelkezhetnek.

Fontos, hogy gyógynövény teák esetében érdemes konzultálni gyermekorvossal vagy dietetikussal, hiszen van néhány olyan gyógynövény, melyeket megfelelő körültekintéssel és ideig való alkalmazással lehet fogyasztani.